Részletesen a programról

Az idei program kialakításában figyelembe vettük azt, hogy a szakmai tematikán túl kellő időt és lehetőséget kell hagynunk arra, hogy a szakkollégisták és a különböző szakkollégiumok minél inkább megismerjék egymást. A NYATA egyik célja arra fektetni a hangsúlyt, hogy beszéljünk a szakkollégiumi mozgalomról, illetve a szakkollégiumok közötti együttműködési lehetőségekről.

A program három teljes napot ölel fel, ezért egy teljes napot csak a szakkollégiumi mozgalomnak szentelnénk, és a szakmai előadásokat, illetve témákat is úgy kívánjuk felépíteni, hogy különböző kollégiumok résztvevői minél inkább érintkezhessenek egymással.

A Találkozó 2011. július 14-étől 18-áig (csütörtöktől hétfőig) tart. A részvevőket csütörtök délután négy óráig várjuk, így erre az idősávra tervezzük a csoportos buszos átszállítást is Biharkeresztesről Nagyváradra, megkönnyítve a határ miatti utazási terhet egy magyarországi szakkollégista számára. Este egy ünnepélyes megnyitó előadással fogjuk a részvevőket köszönteni, amely keretén belül ismertetjük a teljes programot, illetve a konferencia menetének szabályait. Ezután megtörténik a csapatok felosztása, illetve csapatépítő programokon keresztül a különböző helyekről érkezettek összerázása. A kezdő előadásra mindenképpen egy olyan nemzetközileg is elismert szakértőt kívánunk meghívni, akinek előadása kellően interdiszciplináris a NyATA témakörén belül.

A pénteki napot szánjuk a szakmai napnak, amely során három-négy szemszögből összeállított Szakmai tömböt kívánunk megvalósítani, erdélyi-magyarországi, illetve külföldi előadók meghívásával. Ezen Szakmai tömbökre terveink szerint egy adott tematikán belül 2-3 előadót hívunk meg, akik egymás előadásain túl egy konstruktív vitát generálhatnak a hallgatóság körében. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a szakmai tömbök előadói a paritás elvén legyenek felépítve, vagyis egy szakmai tömb keretében egy erdélyi előadó mellett egy magyarországi előadó is foglaljon helyet.
A pénteki napot egy nagy plenáris „nyitott” előadás zárná, ahová a szekciókban kibeszélt témák elismert szakértőit kérnénk fel arra, hogy beszéljenek a meglátásaikról a publikum előtt.

A szombati nap már csak a szakkollégiumok fórumáról fog szólni, ahol is az előző nap alkalmával felvetett témák körül a csoportokra felosztott szakkollégistákkal az OST[1] módszerével javaslatokat, szempontokat és bizonyos felvetéseket dolgoznának ki. Ezeket a megoldásokat és javaslatokat reményeink szerint a NyATÁ-t lezáró kis kiadványban fogjuk közzétenni, emellett reményeink szerint e szakkollégistákból alkotott eseti csapatok/bizottságok is fent fognak maradni.

Ezt követően vasárnap már csak a szakkollégiumi mozgalom napja marad hátra, amelyre egy interaktív szakkollégiumi bemutatót tervezünk, így egy interkoll – szervezést, továbbá a nap második felében egy szakkollégiumi csapatvetélkedőt szerveznénk egy szakkolis juniálissal összekötve.

A hétfői napra már csak szabad idős programokat tervezünk: sport- és kulturális programokkal, illetve egyesekkel közös utazást a XXII. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborba.

A programot, természetesen, minden este buli és közösségi szabadidős programok egészítik ki, ahova a költségvetés függvényében olyan együtteseket tervezünk meghívni, amelyek valamilyen szinten kötődnek a most már 4 évtizedes múltra visszatekintő szakkollégiumi mozgalom hagyományaihoz.