
A Jánossy Ferenc Szakkollégiumot (JFSZK) 2006-ban alapította meg a Budapesti Műszaki Főiskola Keleti Károly Gazdasági Karának 10 hallgatója.
A Szakkollégium eredetileg a gazdasági, de mára a főiskola bármely karáról, szakterület és érdeklődési iránytól függetlenül fogadja a szakmájuk iránt érdeklődő és többre vágyó hallgatókat. Jelenleg a főiskola három karáról (gazdasági, informatikai, villamosmérnöki) vannak jelen hallgatók.
A Jánossy Ferenc Szakkollégium egyelőre még ún. láthatatlan kollégiumi formában (valós együttlakási lehetőséggel nem rendelkezve) működik.
A Szakkollégium működésében három pillérre (szakmaiság, társadalmi érzékenység, közösségiség) támaszkodva kívánja megvalósítani a kritikus értelmiség kinevelését. Ennek megfelelően szakmai képzést folytat, mely szervezett kurzusokon, egyéni kutatómunkán, önképzésen alapul; ugyanakkor jellemzően nyílt, külső érdeklődők számára is látogatható előadásokat is szervez.
A szakkollégiumoknak megfelelően mi is, mint minden „valódi” szakkollégiumban, szakmai képzést folytatunk, mely szervezett kurzusokon, egyéni kutatómunkán, önképzésen alapul; ugyanakkor jellemzően nyílt, külső érdeklődők számára is látogatható előadásokat is szervezünk.
Fontos a közösség, az „együtt csinálás” szelleme is, hasonlóan a szakkollégiumok egymással szembeni nyitott magatartásához. Alapelemünk a „4K”, mellyel a Szakkollégium tevékenységét tudjuk tömören meghatározni, e kezdőbetűk a Képzettség, Kapcsolat, Karrier, Közösség szavakat jelölik.
A Szakkollégium minden év tavaszi félévében névadója tiszteletére, halálának évfordulója környékén megszervezi a Jánossy Ferenc Emlékkonferenciát (JFEK), melyre külső szakemberek is meghívásra kerülnek, valamint más intézmények hallgatói is jelentkezhetnek.
Bővebb információ itt.