Szentágothai János Szakkollégium

A szakkollégiumot 2004. december 15-én alapította a Baranyai Református Egyházmegye, a Magyarországi Unitárius Egyház, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Anatómiai Intézete, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara, valamint ennek Hallgatói Önkormányzata.

A szakkollégiumunk névadója, Szentágothai János (1912-1994) Kossuth-díjas magyar anatómus, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, a Magyar tudományos Akadémia elnöke. Pályáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetének gyakornokaként kezdte, majd itt lett tanársegéd, később adjunktus (1935-1944). A II. világháború alatt honvéd volt és 1944-ben hadifogságba esett, ahonnan 1946-ban tért haza. Ekkor a Pécsi Orvostudományi Egyetemre került, ahol az Anatómiai Tanszék vezetőjévé nevezték ki, majd 1977-től egészen haláláig, mint kutatóprofesszor vett részt a tanszék munkájában.

1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1973-tól alelnöke, majd 1976-tól megbízott elnöke, 1977-től 1985-ig pedig választott elnöke volt. 1985.től haláláig országgyűlési képvilselő, 1990-től pedig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Természettudományi Társulat elnöke. Kossuth díját 1950-ben, az Állami díjat 1970-ben, az Apáczai Csere János-díjat 1980-ban nyerte el.

Szakkollégiumunk fő célja, hogy interdiszciplináris műhely legyen és egy olyan közösség, ami ablakot tár a világra, lehetőséget biztosít a minél gazdagabb ismeretszerzésre, az önálló gondolkodásra, az ismeretek gyakorlati hasznosítására.

A szakkollégium egy olyan közösség, amelynek tagjai lehetőséget kapnak
tudásuk bővítésére és világnézetük szélesítésére. Egy olyan összetartó társaság, ahova jó tartozni. A szakkollégium a tagok számos kezdeményezését és kutatási projektjét támogatja, közös órákat, kirándulásokat és versenyeket szervezünk nem csak a közösség tagjainak, hanem a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának minden hallgatójának.